AgroPraeventio
Biztosítási Alkusz

MENÜ

Tisztelt Leendő Partnerek!

 

Az eddig tapasztalt agrárbiztosítási nehézségek leküzdésére a központi kormányzat egy hárompilléres öngondoskodó rendszer kiépítését kezdeményezte.

 

Az állam a biztosítókat és az ágazat képviselőit is közös kockázati szerepvállalásra készteti intézkedéseivel. A kezdeményezéseket és a rendszer átalakításával kapcsolatos törvényi változásokat már részben vagy egészben megismerhették  az érintett felek. 

 

A mi munkánk csak most kezdődik.

 

Fő feladatunk az elkövetkezendő időszakban a változások megismertetése, értelmezése és az új lehetőségek megmutatása a leendő partnerek számára.

 

Megtisztelő lenne ha figyelmébe ajánlhatnánk lehetőségeinket. Mivel Cégünk speciális abban a tekintetben hogy kizárólag az agrár szektor biztosításaival foglalkozik, így hathatós segítséget nyújthat Önnek és vállalkozásának a folyton változó törvényi és piaci viszonyok mellet is.

 

 

Akár 15-25 százalékkal is csökkenhetnek az agrár biztosítási díjak. Elkészítették az új agrár-kockázatkezelési  konstrukcióikat a biztosítók

 

Elkészítették a biztosítók azokat az új biztosítási módozatokat, amelyeket a januártól hatályos új agrár-kockázatkezelési törvény tesz lehetővé. Mint ismert, a szabályozás az eddigi állami kárenyhítési pillér megtartása mellett nagyobb súlyt helyez a piaci alapú, támogatott mezőgazdasági biztosításokra. Az új biztosítói konstrukciók kizárólag növénybiztosításokra vonatkoznak, és három – A, B és C – típusba sorolhatók. Az önrészként is felfogható általános kárküszöb 30 százalékos, de ez kiegészítő biztosításokkal az eddigi 5 százalékos mértékre csökkenthető. A termelők - a teljes állami támogatási lehetőség igénybevételével - 15-25 százalékos díjcsökkenést érhetnek el, és alacsonyabb díjtétel mellett magasabb színvonalú biztosítói szolgáltatásokat vásárolhatnak meg. Ugyanakkor az idén rendelkezésre álló állami díjtámogatási keret az „A” típusú biztosításra valószínűsíthetően elegendő lesz, az viszont előfordulhat, hogy a „B” és „C” biztosításokra csak részleges lesz az állami díjtámogatás.

A változások törvényi háttere:

 

Az Agropraeventio meggyőződése, hogy egy biztosítás hiánya miatt nem szeretne lemondani a támogatásról. Az AgroTeam felhívja figyelmét, hogy a törvényi változások miatt elszenvedhető károk elkerülése érdekében kérje tájékoztató és egyben bemutatkozó emailünket, melyet egy ingyenes és kötelezettségmentes személyes tanácsadással tudunk kiegészíteni!

 

Ha, Önt érinti a változás Írjon nekünk és mi felkeressük: agropraeventio@gmail.com

 

Az önhöz közelállók körében bizonyára vannak mezőgazdasági termelők, vállalkozók, cégvezetők és olyanok, akik számára ez az információ hasznos lehet, ha felhívja a módosításokra a figyelmüket valószínűsíthetően hálásak lesznek Önnek, hisz ez a változás mindenkit érint méghozzá anyagilag nem elhanyagolható mértékben.

 

Változások:

A mezőgazdasági kockázatok kezeléséről szóló törvény és változásai

Aetas semper aportat aliquid novi.

..avagy az a mezőgazdász, aki nem rendelkezik biztosítással az idei évtől nem kaphat állami kompenzációt vis maior esetén!

Törvényi háttér:

A közelmúltban kihirdetésre került az új mezőgazdasági kockázatkezelési törvényt.
(Magyar Közlöny: 2011. évi CLXVIII. törvény A mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről 37346-37357-ig)

Az új törvény  egy két pilléren nyugvó kockázatkezelési rendszert vezet be. Az első pillér a hatályos kárenyhítési rendszer megreformált és kibővített változata, a második pillér pedig egy díjtámogatással segített piaci biztosítási konstrukció. A rendszerben továbbra is a növénytermesztési és kertészeti ágazatban érintett, a KKV szektorhoz tartozó mezőgazdasági termelők vehetnek részt. (az őstermelők is ide értendők)

Az elemi károk köre kibővül, a jégeső-, aszály-, belvíz- és fagykár mellett a viharkár és felhőszakadáskár is elemi kárnak minősül. Ezeket a káreseményeket 30%-os hozamcsökkenéshez köti a törvény.
Az időjárási és más természeti esemény események miatti kockázatokat kezelő új rendszerben kockázatközösséget alkotnak azok, akik:

a)    szántóföldi kultúrák termesztésére szolgáló területként – a b) pontban foglalt eset kivételével – összesen legalább 10 hektár,

b) szántóföldi zöldség termesztésére szolgáló területként összesen legalább 5 hektár,

c) ültetvényművelésre szolgáló ültetvényterületként összesen legalább 1 hektár,

d) együttesen legalább 10 hektár, a)–c) pontban foglaltak szerinti hasznosítású, vagy

e) együttesen legalább 5 hektár, b) és c) pontban foglaltak szerinti hasznosítású terület

megjelölésével nyújtanak be egységes kérelmet.

A törvény szerint a kárenyhítési hozzájárulás évenkénti mértéke a mikro-, kis-és középvállalkozásnak minősülő mezőgazdasági termelő használatában lévő ültetvények és szántóföldi zöldségtermesztés után 3000 forint, egyéb szántóföldi kultúrák termesztésére szolgáló termőföld után 1000 forint hektáronként. (A hatály alá nem tartozó mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülő mezőgazdasági termelők a tárgyévre vonatkozó egységes kérelemben tett nyilatkozattal hároméves időtartamra önkéntesen kötelezettséget vállalhatnak.) Ezt az összeget a kockázatközösség tagja szeptember 15-ig köteles megfizetni az egységes kérelemben bejelentett összes területe alapján.

Az igénybevétel jogosultságának egyik feltétele, hogy a mezőgazdasági káresemény bekövetkezését 15 napon belül be kell jelenteni.

A kárenyhítő juttatás megállapítása iránti kérelmet – a hatályos október 20.-val szemben – november 30-ig kell benyújtani.

Kárenyhítő juttatás esetében az előlegfizetésre jelenleg rendelkezésre álló lehetőséget az új törvény megszünteti.

A tárgyévi kárenyhítő juttatások mértékének meghatározásánál az október 1. – szeptember 30. periódus helyett, a november 1-től a tárgyév október 31-ig tartó időszakot kell figyelembe venni.

A hatályos szabályozás szerint a termelőnek a tárgyévet követő év március 15.-ig kifizetik a kárenyhítő juttatást. Az új törvény szerint március 31.-ig csupán döntenek és intézkednek a kifizetéséről, tehát a kifizetések elhúzódására lehet számítani.

Az I. pillért érintően további új elem, hogy az a mezőgazdasági termelő, aki a számított üzemi szintű referencia hozamértékének legalább felére kiterjedően nem köt az általa termelt növényi kultúrára jellemző káreseményre mezőgazdasági biztosítást, csupán a neki járó kárenyhítő juttatás felére jogosult.

Az újonnan létrehozandó II. pillért a díjtámogatással segített – állami ellenőrzés mellett működő – üzleti biztosítási konstrukciók (vagyonbiztosítások) alkotják, melyben a részvétel önkéntes és addiconális. Így ugyanarra az elemi kárra a gazdálkodó kárenyhítő juttatáson túl, kártérítésben is részesülhet. Ugyanakkor a kétfajta juttatás összege a hozamérték-csökkenés 80%-át továbbra sem haladhatja meg. Amennyiben a különböző jogcímeken kapott kártérítések összege a kiesés 80%-át meghaladná, úgy a kárenyhítő juttatás összegét a 80%-ot meghaladó résszel csökkenteni kell. Ha a károk kompenzálásához kapcsolódó kifizetések együttes összege eléri vagy meghaladja a kiesés 80%-át, úgy kárenyhítő juttatás nem vehető igénybe.

Mivel a II. pillért szabályozó végrehajtási rendelet csak később fog megjelenni, sem a díjtámogatás mértéke, sem a támogatás igénybevételének részletes feltételei egyelőre nem ismeretek.

Egyéb változások

A törvényj az időjárási és más természeti eredetű elháríthatatlan külső ok (vis maior) miatti káresemények kapcsán az arányos teherviselés megvalósítását is célozza. Ennek értelmében módosították a földtörvényt: a vis maior miatt legalább 30%-os mértékű hozamcsökkenés esetén a termelőt a hozamcsökkenéssel arányos haszonbérleti-díj mérséklés illeti meg.

Emellett a mezőgazdasági termelőt csak azon maga termelte termény átadására lehet kötelezni, amely ténylegesen meg is termett. Így semmis az olyan szerződéses kikötés, amely vis maior miatt a saját maga által megtermelt termény szolgáltatására nem képes termelőt arra kötelezi, hogy a hiányzó mezőgazdasági terményt pótolja, mástól szerezze be, vagy helyette más szolgáltatást, biztosítékot nyújtson.

A törvény 2012. január 1-jén lép hatályba. Ez azt jelenti, hogy az új kárenyhítési rendszer csak 2012 november 1.-től indul.
Forrás: Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ)

Az állam az EU-val karöltve ad egy keretet, amelyből állami támogatás formájában, alanyi jogon pénzeket lehet majd lekérni a növénybiztosítást kötőknek. Az állam elképzelése az, hogy több csomagot állítsanak össze az üzleti biztosítók széleskörű lefedettséggel (aszály, belvíz, árvíz, tavaszi fagykár, stb.).  Valószínűleg az alap fedezeteket (tűz, vihar, stb.) tartalmazó szerződésen kívül egy kiegészítő szerződéssel lehet majd az egyéb kockázati köröket lefedni. A két szerződés csak egy biztosítónál helyezhető el, és a két szerződés együttes díja fogja alapját képezni a max. elérhető 65% állami támogatásnak. A biztosító a díjról igazolást állít majd ki, és azzal lehet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól lehívni a pénzeket.

Nincs jelentősége annak, hogy mikori kötésű egy növénybiztosítási szerződés. A lényeg, hogy ha rendelkezik növénybiztosítással az ügyfél 2012-ben, akkor lesz jogosult  a támogatást igénybe venni.

A Biztosítótársaságok jelenleg azon dolgoznak, hogy keressék a közös pontokat az állami elképzelések és a saját szabályzataik között. Január közepén lesz újabb információ a témában.

Forrás: http://mosz.agrar.hu/

 

 

 

 

 

Hírek

  • Készül az új agrár-kárenyhítési koncepció, öngondoskodó rendszert szeretnének
    2011-11-11 12:18:46

    Az új agrár-kárenyhítési és kockázatkezelési törvényjavaslattal a jelenleg működésben lévő rendszernél stabilabb, átláthatóbb, önfenntartó és öngondoskodásra ösztönző rendszert kíván kialakítani a Vidékfejlesztési Minisztérium, amelynek tárgyalását az Országgyűlés már megkezdte –Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) államtitkára elmondása szerint. Az elképzelések legfőbb feladata lesz, hogy az új szabályozás által megosztja a kockázatot a gazdasági szereplők között, és az eddigieknél szélesebb termelői kör kárát fedezheti.

Szavazás

Fontosnak érzi, hogy személyes és hathatós segítséget kapjon agrárbiztosítása megkötéséhez?
Nem, nem tarom fontosnak, hiszen ez egy amúgy is könnyen átlátható biztosítási ág, kicsi és könnyen tervezhető kockázattal.
Igen, fontosnak tartom ezért gondolom hogy hathatós segítséget nyújthat vállalkozásomnak az Agropraeventio értékesítési csapata.
Asztali nézet